Az elmúlt hetekben zajlottak az általános iskolások első nagy megmérettetései a középiskolai felvételik. Minden családban nagy az izgalom ilyenkor, főleg ha ADHD-s, ADD-s a gyerekünk. Fontos ilyen esetekben, hogy a szülő hogyan reagál a történtekre. Mivel gyerekeink nem nagyon tudnak/szeretnek veszíteni sok kudarc érheti Őket ilyenkor.
Érdemes felkészíteni a gyerekeinket az eredmények elfogadására.
Tudatosítsuk bennük:
- elsősorban azt, hogy bárhogy sikerül is, mi nagyon szeretjük őket,
- a felvételi feladatsorok eltérőek a megszokott dolgozatoktól, nehezebbek, így lehet csak kiszűrni a kimagasló tehetségeket,
(szerencsés esetben a szuperfókusza pont erre van a gyerekünknek),
-ha nagyon nehéz volt, akkor azért sem érdemes kétségbeesni, mert a többieket
éppen olyan felkészületlenül érte mint minket,
-van amikor valami nem úgy sikerül ahogy szeretnénk, de később sokszor meglátjuk, hogy fontos elágazódás volt mindez az életünkben és utólag már örülünk is hogy pl. másik iskolába vettek fel.
- a legfontosabb, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást, és közösen sokmindent megoldottunk eddig is és ezután is. :)
Sokat segít az asszertív kommunikáció gyakorlása ezen a héten is. Akár néhány mondattal előre is készülhetünk.
A könyvhöz járó munkafüzetben található ehhez egy segédlet.
Ha kevésnek érezzük ehhez magunkat, kérhetjük ebben szakember segítségét is aki átlátja a lehetőségeket.
Érdemes a témával kapcsolatban szakkönyveket olvasni, tájékozódni.
Az oldalon található mentorprogram mindehhez megadja a kellő tudást és a munkafüzetek segítségével rögtön át is ültethető a gyakorlatba, amit aztán a konzultációkon még finomra hangolhatunk.
A mentorprogramra itt lehet jelentkezni http://www.viraghhajnalka.hu/mentor-program
A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.
A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.