Selye János szerint ne csak szimpatikus legyél

Amikor egy ADHD-s gyereket nevelünk, gyakran érezzük úgy, mintha sosem lenne „kikapcsolva”.
Mindig mozgásban van, mindig beszél, mindig készenlétben – és őszintén szólva, néha a szülő is ugyanígy működik mellette.
De vajon mi történik ilyenkor az idegrendszerben?
Erre a kérdésre már évtizedekkel ezelőtt választ adott Selye János, a stresszelmélet magyar származású megalkotója.
És talán nem is sejthette, hogy amit leírt, az egyszer majd az ADHD megértéséhez is kulcsot ad.

Selye János és a „túl sok adrenalin” világa

Selye kimutatta, hogy ha a testet és az elmét tartós stressz éri, akkor az idegrendszerben egyre inkább a szimpatikus idegrendszer veszi át az irányítást.
Ez a rendszer felel azért, hogy készen álljunk:
harcoljunk, meneküljünk, teljesítsünk.

Ez rövid ideig életmentő, hosszú távon viszont kimerítő.
Aki ADHD-s, annak az idegrendszere gyakran eleve gyorsabban reagál, mint az átlag – mintha a belső motor sosem állna le.
A túl sok elvárás, a rohanó napirend, az állandó zaj vagy képernyő mind fokozza ezt az állapotot.
És mire este elérkezne a pihenés ideje, az agy még mindig azt hiszi,
hogy „riadó van”.

A paraszimpatikus idegrendszer – a test természetes fékje

A szimpatikus rendszer ellentéte a paraszimpatikus, amit úgy is neveznek:
„nyugalmi és regenerációs üzemmód.”
Amikor ez működik, a test ellazul, az emésztés helyreáll, a légzés mélyül, a szívritmus lelassul.
Ekkor tudunk tanulni, figyelni, kapcsolódni és gyógyulni.

Az ADHD-s idegrendszer számára ez az állapot gyakran ismeretlen terep –
nem azért, mert képtelen rá, hanem mert nem tanulta meg tudatosan aktiválni.
Pedig épp ez az, amit a családban, a hétköznapokban lehet újra felépíteni.

Hogyan legyünk paraszimpatikusak a mindennapokban?

1. Lélegezzünk másképp

Az egyik legegyszerűbb módszer a 4–1–5 légzés:

• négy számolás alatt belégzés,

• egy rövid szünet,

• öt számolás alatt kilégzés.
  Ez a ritmus biológiailag aktiválja a paraszimpatikus rendszert, és pár perc alatt megnyugtatja az idegrendszert – gyereknél és felnőttnél egyaránt.

2. Legyenek „kikapcsolt zónák”

A nap folyamán legalább egyszer legyen idő, amikor nincs teljesítményelvárás.
Nem kell beszélni, tanulni, megfelelni – csak lenni.
Egy közös séta, rajzolás, kertben üldögélés vagy akár egy sima zuhany is lehet ilyen nyugalmi időablak.

3. Érintés, ritmus, játék

Az érintés, a hintázás, a ritmusos mozgás (pl. séta, tánc, ringatás)
mind segítik a paraszimpatikus idegrendszert.
Nem véletlen, hogy a kisgyerekeknél ezek ösztönösen jelen vannak –
a kérdés, hogy mi, felnőttek hagyjuk-e időt és teret rájuk.

4. Kapcsolódás humorral

Egy mosoly, egy poén, egy „nem baj, majd holnap jobban sikerül” –
ezek nem apróságok.
A nevetés biokémiailag is dopamint és szerotonint szabadít fel, vagyis pontosan azt, ami a stressz és a túlaktiváltság ellen hat.

Miért különösen fontos ez ADHD-s gyerekeknél (és szüleknél)?

Az ADHD-s agy érzékenyebb a stimulációra, és nehezebben talál vissza a nyugalmi szintre.
Ha viszont tudatosan gyakoroljuk a „visszakapcsolást”, az önszabályozás fejlődik – és ez hosszú távon többet ér bármelyik büntetésnél vagy fegyelmezési technikánál.
A gyerek megtanulja, hogy nem ő „rossz”, hanem az idegrendszere fáradt, és tud vele mit kezdeni.
A szülő pedig azt, hogy nem kell mindig azonnal reagálni – elég, ha egy kicsit paraszimpatikusabb lesz.

Mit tanulhatunk Selye Jánostól ma?

Selye felismerte, hogy a stressz nem ellenség, hanem válasz – csak az a kérdés, hogy mennyi ideig maradunk benne.
Az ADHD-s gyerek (és szülő) sokszor nem a stressztől fárad el, hanem attól, hogy nem tud kijönni belőle.
A megoldás nem a „több akarat”, hanem a több tudatosság: megtanulni, hogyan aktiváljuk újra a test természetes egyensúlyát.

És itt jön a szójáték lényege:

„Nem az a cél, hogy mindig szimpatikus legyél, hanem hogy néha tudatosan paraszimpatikus is.”

Zárszó – Nyugalom mint tanulható készség

A Nyugodt szülők iskolájában hónapról hónapra épp ezt tanuljuk:
hogyan lehet az ADHD-s idegrendszert nem „megjavítani”, hanem megtámogatni.
Megérteni, hogy a nyugalom nem adottság, hanem gyakorolható idegrendszeri állapot.
Amikor a szülő megtanul paraszimpatikus lenni, a gyerek is követi.
És ez az igazi változás: nem csoda, nem módszer, hanem kapcsolódás a biológiánkhoz.