Most már több rossz jegyet ne hozz haza az iskolából!

Most már több rossz jegyet ne hozz haza az iskolából!

Ekkor még nem tudtuk, hogy ez az eredmény részben az ADD számlájára írható. Mind a ketten komolyan vettük a dolgot. Nagyon örültem mert láttam, hogy az ellenőrző tele van jó jegyekkel. Úgy éreztem, nem volt hiábavaló a sok fejmosás és ráolvasás, minden jó irányba megy. Ez a jó érzés az első fogadó óráig tartott. Akkor jöttem rá, itt is vigyázni kell, hogy mit kérünk mert az, és pont úgy fog teljesülni, ahogy kérjük.

Az iskolában, a tanárokkal való beszélgetés során kellett szembesülnöm azzal, hogy a gyerekem, tényleg nem hozott haza több rossz jegyet a suliból. Mivel azokat következetesen bent hagyta az iskolában.

Amikor lesújtva hazaértem az iskolából és kérdőre vontam, akkor mondta el, hogy azért tette, mert nem szerette volna, ha veszekszünk.

Kamasz korban nagyon fontos, még a jó jegyeknél is lényegesebb, hogy a gyerekünk el tudja nyugodtan mondani a problémáját, bízzon bennünk, bármilyen helyzetbe is keveredik. Ehhez sok türelemre és önuralomra van szükségünk. ( Erről a 9 dolog ami erőt ad … című blogban írok)

A hiperaktivitásnak és a figyelemzavarnak a rossz bizonyítvány, a halogatás, az ellenőrző eltűnése is lehet tünete.

Figyeljük a tüneteket! wink

A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.

A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.

Kérdésed van a figyelemzavarról, hiperaktivitásról vagy a Neurofeedbackről? Keress minket az alábbi e-mail címen: neurofeedbacktrener@gmail.com, ahol bővebb tájékoztatást kaphatsz a fejlesztésünkről, időpont egyeztetésről és az ADHD-ról vagy ADD-ről is!

2019-10-21