Mitől fognak ADHD-s gyerekeink jókedvűen menni egy fejlesztésre?

Mitől fognak ADHD-s gyerekeink jókedvűen menni egy fejlesztésre?

A mai gyerekek rengeteg fejlesztésre, külön órára járnak, és ez az ADHD-s, ADD-s gyerekeknél még inkább így van. A sok szaladgálás közben a szülő nem érti, hogy miért van az egyikhez nagyobb kedve a gyereknek, a másik helyre pedig még kötéllel sem lehet odavontatni. Meg lehet fejteni ezt a rejtélyt? Én is sokat gondolkodtam szülőként ezeken. Lassan összeált a kép a saját és mások hibáit figyelve.

 

Szerencsére tudjuk ezt a folyamatot tudatosan befolyásolni! Ehhez több lépcsőfok vezet! Vegyük sorra őket:

-Fontos, hogy amikor megyünk a kiszemelt foglalkozásra aközben a gyerekünket egy kellemes hangulat vegye körül. Érezze, hogy a szülő bízik abban, hogy jó helyre mennek, ott tudnak nekik segíteni.

-Útközbe ne kapkodjanak, loholjanak, ne az maradjon meg az útból, hogy Anya vagy Apa már megint mérges rám, türelmetlen.

-Amikor a leg apróbb jelét látjuk a fejlődésnek, azt vegyük észre, mondjuk el a gyerekünknek és mondjuk el előtte másoknak is. (Nembaj ha olyanoknak, akik várhatóan szintén megdicsérik)

-Fontos hogy a két szülő ugyan azt mondja a fejlesztésről (Ne az legyen, hogy kedden az egyik szülő viszi és lelkesíti, csütörtökön a másik egész úton arról morog, hogy ennek semmi értelme, mennyi pénzt költenek rá feleslegesen)

-Sokat segít, ha a jól sikerült fejlesztés után valami kis jutalmat kap. (Van, aki egy finom hamburgert kap, van akik elmennek utána a nagyihoz.)

-Ha az első néhány alkalommal a gyerekünk nem pont azt csinálja, amit mi várunk az még nem kudarc, legyünk türelmesek. Bízzunk a foglalkozás vezető tudásában. Ne mondogassuk a gyerekünknek, hogy ez csak neked nem megy. Sajnos halottam már szülőtől ilyen lelkesítő beszédet. Pedig nem törvényszerű, hogy minden gyerek első hallásra megérti a feladatot.

-Előfordulhat, hogy egy szakterülethez nagyon értünk, de az nem garancia arra, hogy máshoz is. Ezért ne próbáljuk levizsgáztatni a gyerek előtt a foglalkozás vezetőjét. Ha bizonytalanok vagyunk akkor inkább olvassunk utána, nézzük meg a szakember weboldalát, kérdezzük meg az ismerőseinket, hogy ajánlják-e ha van tapasztalatuk, kérjünk egy időpontot a foglalkozás vezetőjétől amikor a kételyeinket áttudjuk beszélni.

-Ha a szakember ajánl egy pár dolgot akkor legalább járjunk utána és gondolkodjunk el azon, hogy ebből mit tudnánk megvalósítani. Hiszen sok esetben ezek együttesen hatásosabbak lehetnek.

Mindenkinek egészségben és eredményekben gazadag Újévet kívánunk!

Várunk Benneteket, segítünk kicsiknek, nagyoknak! 

Segítségetekre lehet a könyv, a mentorprogram, és a tréning.

A mentorprogramra itt lehet jelentkezni http://www.viraghhajnalka.hu/mentor-program

A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.

A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.

A tréningekre időpontot kérni a 06-309-400-001-es telefonon lehet.

 

 

 

2023-01-02