A könyv címe - Miért is görény az a gyerek?

A könyv címe - Miért is görény az a gyerek?
Megragadnám a lehetőséget, hogy beszéljek édesanyám könyvcíméről, mivel sok érdekes megjegyzést kap minden alkalommal, amikor felmerül.
 
Az elején szeretném tisztázni, hogy a szüleim soha, egyetlen alkalommal sem neveztek görénynek illetve soha nem kezeltek úgy, mintha az lennék. (Amit egyébként őszintén csodálok, mert volt egy-két igen érdekes húzásom tini koromban.)
Mikor felmerült az ötlet, hogy édesanyám ír egy könyvet a figyelemzavarról és hiperaktivitásról az első kérdések közt ott volt az is, hogy még is mi legyen a címe.
Olyat szerettünk volna mind, amiből az érintettek egyből tudják, mi lehet mögötte, milyen kényes téma és hogy ennek ellenére mennyien elbánnak az olyan gyerekek lelki világával, akik az ADD-val vagy ADHD-val küzdenek.
Én hozakodtam elő a címmel, mindig is csipkelődő volt a stílusom, és úgy gondolom azok, akik hasonló hajóban eveznek nincsenek híján az öniróniának sem, ez szinte elengedhetetlen a “túléléshez”.
Amikor még nem voltunk tisztában az ADD-mmel, a környezetem pontosan úgy kezelt, ami a címben is szerepel. Görényként. A szeretteimmel pedig szintén görényként viselkedtem, valószínűleg az akkoriban ért pofonok miatt. Hihetetlenül sok negatív kritikát kaptam tanároktól, ismerősöktől és még családtagoktól is. Emiatt sokkal zárkózottabb lettem, még a felém segítő kezet nyújtó emberek felé is támadtam, ezt ma már őszintén bánom, emellett nagyon hálás vagyok nekik, hogy kitartottak az akkori “görény” Kamilla mellett és az egész fejlődésemet végigkísérték.
 
Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak sokkoló ez a cím, viszont a legtöbb sorstársamat így kezelik, így viszonyulnak feléjük és pont emiatt tartom feladatomnak, hogy minél többjüknek segíthessek. A könyv nekik és családtagjaiknak készült, értük van, nem pedig ellenük!
 

Várunk Benneteket segítünk kicsiknek, nagyoknak! 

Segítségetekre lehet a könyv, a mentorprogram, és a tréning.

A mentorprogramra itt lehet jelentkezni http://www.viraghhajnalka.hu/mentor-program

A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.

A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.

A tréningekre időpontot kérni a 06-309-400-001-es telefonon lehet.

 

2021-07-04