Lázra lázcsillapító, ADHD-ra neurofeedback!

Lázra lázcsillapító, ADHD-ra neurofeedback!

Amikor ADD-s gyereket nevelő szülőként és védőnőként hallottam a neurofeedbackről rögtön beleszerettem. A neurofeedback egy olyan eljárás, amely non-ivazív (nem jár fájdalommal, nem szúrunk, nem vágunk). A gyerekekkel egy általuk választott filmet nézünk, eközben az agyhullámok megnyugszanak, lecsendesednek.

Első alkalommal egy felméréssel kezdünk. A szülővel együtt átnézzük a gyerekkort és megnézem a kórelőzményekről szóló papírokat. Utána megmérem az agyhullámokat egy EEG géppel a fej számos területén.  A mérés után kerül sor a fejlesztési terv felállítására. A mért adatokat összehasonlítom a nemzetközi standard értékekkel, ahol pedig eltérést találunk ott az adott agyhullámokon dolgozunk a tréningek során. A következő alkalommal már mehet is a mozi!

A foglalkozás egy órán keresztül tart, három részből áll, az Európai Biofedback és Neurofedback társaság ajánlása alapján. Ez alatt a gyerekek dolgoznak, a szülők pedig végre pihenhetnek!

Az első részben a homloklebeny fejlesztése folyik, ahol megtanulják a gyerekek a homloklebeny hőmérsékletét emelni. Ezzel párhuzamosan a homloklebeny vér és oxigén ellátása is javul. ADHD-s, ADD-s gyerekeknél ez a terület érik be legkésőbb. Itt történik a koncentráció, és a fejünkben felmerülő ötletek, indulatok is itt születnek. Itt tudjuk felülbírálni egy kínosabb helyzetben, hogy jobb nem kimondani amit gondolunk, vagy nem odacsapni. Ez a terület felelős azért, hogy gyerekeink annyiszor kínos helyzetbe kerülnek, hiszen ez a terület még nem érett meg eléggé a döntéshozatalra.A neurofeedbackkel megtanuljuk, hogyan biztassuk magunkat, ha elakadunk egy feladatnál vagy mit gondoljunk, amikor valami nem megy. Segít megtanulni azt, hogy mivel segíthetünk magunknak ilyen helyzetekben és mik azok a dolgok, ami biztos hátráltatni fognak.

A második részben relaxációt tanulunk. Ez segíti az előző fárasztó gyakorlatot kipihenni. Hasznos tudássá válik egy életen keresztül, hiszen bárhol, bármikor használható, ha úgy érezzük, hogy kifáradtunk, de még sok feladatunk van arra a napra. Sokat segít az iskolából fáradtan, csüggedten hazaérő gyereknek, amikor otthon még egy csomó házifeladat vár rá. Ezt a gyakorlatot van, aki könnyen megtanulja és van, hogy eleinte ellenállásba ütközök a gyerekek részéről, de alkalomról alkalomra megszokják és belejönnek.

A harmadik rész a leghosszabb, ekkor nézzük a várva várt filmet, ami korosztálytól függően változó. A  szülőkkel mindig egyeztetünk, hogy mi fér bele, mert a gyerekek ezt elég rugalmasan kezelnék, ha rájuk bíznám. A filmnézés közben az agyhullámaik folyamatosan monitorozva vannak és amikor túl-, vagy alulműködnek akkor a gyerek előtti monitoron a kép fokozatosan összemegy. Ez zavaró és megpróbálják öntudatlanul kijavítani, kinagyítani a képet.

A tréning általában negyven alkalmas. Az eredményességét három szempont alapján tudjuk nyomon követni

-Az első szempont, hogy a kiindulási adatokhoz képest, a fejlesztési terv alapján alkalomról alkalomra hogyan alakulnak a mért értékek.

-A második, hogy a gyerek viselkedése hogyan változik. Van, nyitottabbá válik, a locsifecsik kevesebbet beszélnek, az izgő-mozgó gyerekek nyugodtabbá vállnak. Ezeket a tréning alatt folyamatosan figyelem.

-A harmadik szempont, amit mindig türelmetlenül várunk: a külvilág visszajelzése. Ezt a szülőkkel és a gyerekekkel folyamatosan egyeztetjük.

Az egyik legkedvesebb visszajelzés számomra az volt, amikor egy fiú gyakran megfordult az igazgatói irodában mert mindig történt valami: vele vagy körülötte. Ismét hívatták, és szegény egész úton azon gondolkodott vajon most miért kap fejmosást. Eddig a pontig feszülten hallgattam a szülők beszámolóját!

Kiderült, hogy azért hívatta az igazgató, mert nem értette mi történt a gyerekkel, mivel a tréningek kezdete óta nem hallott róla semmit a tanáriban.Ezek a sikerek nagyon motiválóan hatnak a szülőkre és a gyerekekre egyaránt, jó látni, ahogy az őket körülvevő zűrzavar lassan eloszlik és mások is meglátják, hogy valójában milyen értékes gyerekek is ők.

Nagyon jó részese lenni ezeknek a változásoknak.

A témával kapcsolatban többet olvashattok, a tréningekről is bővebb tájékoztatást találtok a www.viraghhajnalka.hu oldalon.

Sok türelmet és jó gyerekeket kívánok mindenkinek!

Virágh Hajnalka Neurofeedback tréner,

ADHD Életmód-tanácsadó és terapeuta

 

Várunk Benneteket, segítünk kicsiknek, nagyoknak! 

Segítségetekre lehet a könyv, a mentorprogram, és a tréning.

A mentorprogramra itt lehet jelentkezni http://www.viraghhajnalka.hu/mentor-program

A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.

Kérdésed van a figyelemzavarról, hiperaktivitásról vagy a Neurofeedbackről? Keress minket az alábbi e-mail címen: neurofeedbacktrener@gmail.com, ahol bővebb tájékoztatást kaphatsz a fejlesztésünkről, időpont egyeztetésről és az ADHD-ról vagy ADD-ről is!

2023-02-18