Anyukaként mikor iskolába jártak a gyerekeim, sokszor úgy éreztem, mire betoltam a gyerekeket az iskolába már úgy elfáradtam mintha egész nap dolgoztam volna. Valószínűleg ezt az érzést minden ADHD-s gyereket nevelő szülő ismeri, találkozott már vele. De újév, új remények!
Összegyűjtöttem tizenegy lehetőséget, amivel megkönnyíthetjük az új félévet magunknak és a gyerekünknek is.
1. Érdemes előző nap bepakolni a tanszereket, hogy ezt már ne reggel kelljen sietve bedobálni a táskába. Így kisebb eséllyel marad otthon valami.
2. A ruhákat is érdemes este kikészíteni, amit másnap felvesz a gyerekünk. Ha több közül választhat akkor meg lesz az a jó érzése, hogy Ő döntött ebben a kérdésben, és nem ér bennünket az a meglepetés, hogy télen, indulás előtt meglátjuk a szemünk fényét egy csinos nyári ruhában.:)
3. Az iskolából hazaérve hagyjunk egy kis időt a pihenésre, iskolai élmények átbeszélésére, játékra. Csak utána kezdjen bele a tanulásba gyerekünk. Jó, ha megtanítjuk Neki hogyan érdemes tanulni. Készítsetek közösen egy listát arról, hogy másnapra miből kell készülni. Vegyétek előre, azt, ami a legfárasztóbb és a legvégére azt amihez elegendő nagyon kevés energia is. Amint elkészült a legnehezebbel, gyorsan húzzátok le a listáról. Ekkor érdemes egy kis szünetet beiktatni. Jót tesz ilyenkor egy kis mozgás! Aztán jöhet a következő feladat.
4. Érdemes már ekkor az elkészült tárgyhoz tartozó felszerelést gyorsan eltüntetni a táskába, igy hamarabb elkészültök.
5. Amikor jön egy mélypont a tanulásban érdemes megalkudni, hogy ha még ezt megcsinálja, akkor valami örömteli dologban lesz része.
6. Felsősöknél a szülők már kicsit háttérbe szorulnak az együtt tanulásban, mégis időnként felmerül, hogy valamit nem értenek. Persze gyakran olyat kellene elmagyaráznunk, ami nekünk sem a kedvenc tantárgyunk volt. Lehet, hogy mi sem értettük húsz évvel ezelőtt sem. Megvoltunk egészen eddig győződve arról is hogy erre soha nem lesz szükségünk életünkben. Most meg csillogó szemmel el kellene magyaráznunk a gyerekünknek úgy, hogy neki is érthető és világos legyen. Erre a helyzetre nagyon jó megoldás a videótanár. Ez a you-tubon érhető el és ki lehet választani az évfolyamot, a tantárgyat és az adott tananyagot is. Ezt egy pedagógus elmagyarázza kb. 20 percben. Ha elakadunk akkor újból meg lehet nézni.
7. Minden kihúzott tantárgy után tartsatok egy kis szünetet.
8. Amikor viselkedés problémát érzékeltek érdemes átgondolni, hogy mit evett a gyerekünk előtte. Gyakran a szénhidrát vagy glutén a felelős ezekért.
9. Azokból a tantárgyakból, ahol úgy látjuk nagy a lemaradás érdemes külön tanárt fogadni. Olyat keressünk, akivel a gyerekünk emberileg jól ki tud jönni.
10. Ha azt látjuk, hogy gyerekünket nagyon megviseli az iskolába járás érdemes elgondolkodni azon, hogy elvigyük pszichológushoz, vagy keressünk másik iskolát.
11. Bármilyen kis előre mozdulást látunk a gyerekünknél dicsérjük meg mert az ADHD-s gyerekünknek nagy szüksége van erre.
Virágh Hajnalka Neurofeedback tréner,
ADHD Életmód-tanácsadó és terapeuta
06-309-400-001
Várunk Benneteket, segítünk kicsiknek, nagyoknak!
Segítségetekre lehet a könyv, a mentorprogram, és a tréning.
A mentorprogramra itt lehet jelentkezni http://www.viraghhajnalka.hu/mentor-program
A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.
Kérdésed van a figyelemzavarról, hiperaktivitásról vagy a Neurofeedbackről? Keress minket az alábbi e-mail címen: neurofeedbacktrener@gmail.com, ahol bővebb tájékoztatást kaphatsz a fejlesztésünkről, időpont egyeztetésről és az ADHD-ról vagy ADD-ről is!