A gyerekorvosunk, aki édesanyámmal egyidős, a szüleim kertszomszédja, kedves, szemüveges, mindig mosolygós doktorbácsi, nagyon ritkán írt fel antibiotikumot. A gyerekek hamar megtanulták, hogy nem kell félni tőle, biztos megnézi a torkukat, de ha azt mondják, hogy ÁÁÁ még a spatulával sem kínozza őket. Évekkel ezelőtt az óvodás fiam egyszer a mamával ment el a doktorbácsihoz.
Már néhányszor gondolkodott a pályaválasztáson, mert mondta, hogy kukásautót fog vezetni, később pásztor akart lenni, de akkor megdobbant a szívünk mert azt mondta, hogy gyerekorvos lesz. Megkérdeztük, hogy miért szeretne az lenni? Azt válaszolta, hogy azért, mert ezt ő is tudná csinálni, a doktorbácsi legtöbbször azt mondta nekünk, hogy ez vírusfertőzés. A gyógymód: tüneti kezelés, lázcsillapítás, sok tea ivás és kanalas orvosság.
Ahogy cseperedtek a gyerekek, lassan már egyedül is elmentek hozzá, sok minden változott, de a következetessége, a jól bevált gyógymód megmaradt. Így a gyerekek már magabiztosan tudták, hogy az antibiotikumra csak végső esetben van szükség. Ezt még csak megerősítette az, amikor a lányomról kiderült, hogy figyelemzavara van és jobban áttanulmányoztam, hogy mi az ételérzékenység, mit tehetünk a jobb felszívódás érdekében. Mért fontos a jó agyműködéshez az egészséges bélflóra.
Lassan megnőtt a lányom és elérkezett az a nap, amikor az öreg doktorbácsi letolt szemüvege mögül egy kis csönd után a papírjait átnézve ránk pillantott és közölte, hogy most már át kell menni a felnőttorvoshoz. Nagyon el voltunk keseredve, mert éreztük, hogy egy kor lezárult, valószínű már nem fognak az ajtóból olyan kedvesen a nevünkön szólítani és türelmesen meghallgatni úgy, hogy pontosan tudták, hogy eddig mi történt velünk.
Egy betegség kapcsán át is mentünk a felnőttorvoshoz. Elkísértem a lányom, és gondoltam, hogy pár szót mondok a lányomról, mi történt eddig vele, mire fontos figyelni. Figyelemzavar, ételérzékenység, antibiotikum.
Erre nem került sor mert a doktornő az ajtóban határozottan elém állt és közölte, hogy nem műtét lesz, egy ekkora ember már el tudja mondani mi járatban van. Csalódottan leültem és azon gondolkodtam én viszem-e túlzásba a dolgokat vagy tényleg kellett volna beszélnünk? A kérdésekre a válaszok is előbb-utóbb meg szoktak érkezni, most sem történt máshogy.
Lányom fél év alatt, többször megfordult az orvosnál, ahányszor csak elkapott valamit az iskolában. Ősztől tavaszig, kezdte megszokni az új orvosát és kezdett kialakulni egy kép róla. Ugyanúgy megtalálta a berögzült szokásokat, csak azok mások voltak. Minden alkalommal, amikor ott járt egy recepttel ért haza, amin valamilyen antibiotikum volt. Voltak esetek amikor teljesen indokolt volt, de olyanok is, amikor úgy éreztük nem. Mivel az egész családon végig ment a betegség és mi meggyógyultunk a tüneti kezeléstől.
Tavasszal is elment a lányom egy alkalommal, a történteket utólag osztotta meg velem. Kiderült, hogy ismét kezdték felírni neki antibiotikumot. Erre az én jól tájékozott, ADD-s gyerekem megmondta az orvosnak, hogy nyugodtan írja fel, de ő nem fogja beszedni. Mert egy év alatt többszőr írtak neki antibiotikumot, mint eddig egész életébe.
Mikor hallottam, akkor éreztem, mégis csak jobb lett volna beszélni az orvossal. Egyszerre szégyelltem magam, ugyanakkor azt gondoltam, hogy sosem mertem ellenszegülni egy orvosnak akkor sem, ha más volt a véleményem, és lehet, hogy ez nem mindig vezet eredményre.
A rendelőben várakozva megfogalmazott kérdésemre áprilisban Cardifban a 20. Neurofeedbeck konferencián is kaptam egy választ. Ahol a Torontói ADD központ vezetője elmondta, hogy az antibiotikumok hatással vannak az agyhullámokra, éppen azokat emelik meg ami, az ADHD, ADD esetében amúgy is magasak.
Ezért nagyon fontos, hogy minden indokolt esetben adjunk antibiotikumot a gyerekünknek, és a kúrát szedje végig. De, amikor más lehetőség is van, akkor inkább kapjon tüneti kezelést. Az antibiotikum mellé mindig adjunk probiotikumot és prebiotikumot.
A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.
A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.
Bővebb információért keress minket a neurofeedbacktrener@gmail.com ahol bővebb tájékoztatást kaphatsz a neutofeedback fejlesztésünkről, időpont egyeztetésről és az ADHD-ról hiperaktivitásról, vagy ADD-ről figyelemzavarról is!