A legnagyobb segítség

A legnagyobb segítség
Már javában tart a nyári szünet, aminek alapvetően egy nyugodt időszaknak kellene lennie, viszont nálunk sajnos nem mindig volt felhőtlen béke és nyugalom ilyenkor. Mivel nem a legjobb eredményekkel zártam az éveket, sokszor nyáron is előjött a szüleim részéről, hogy járjak külön tanárhoz, tanuljunk együtt napi 1 órát amiről én hallani sem akartam. Elég volt az iskolai kötelezettségekből, nem akartam a drága nyarat is ezzel elrontani, csak pihenni szerettem volna.
Valószínűleg ti is voltatok már ilyen helyzetben, az is lehet, hogy most is hasonló konfliktus ütötte fel a fejét. Biztos vagyok benne, hogy nem azt a tanácsot adom, amit hallani szeretnétek, de őszintén írok nektek, hiszen csak ennek van értelme.
Alapvetően makacs vagyok és sok ADHD-s, ADD-s ismerősömmel osztozunk ezen. Ha valamit rám akarnak erőltetni annak nagyjából annyi az eredménye, hogy nem történik meg az adott dolog ÉS pluszban még össze is veszek azzal, aki megpróbál minden áron “megrendszabályozni”. Persze nem olyan dolgokról beszélek, mint a házimunka elvégzése, bevásárlás stb., hanem olyanokról amelyet úgy érzek, nincs értelme, nem nekem való vagy a legalapvetőbb - nem akarom és kész. Régebben a fent említett házimunka is mumus volt, viszont a szüleim igazán okos módszereket vetettek be ez ellen, erről a következő bejegyzésben fogok írni.
 
Mindig mindenhez úgy állok hozzá, hogy mi az értelme, mi lesz a végeredmény és ami a legfontosabb: nekem mi lesz a hasznom. Ez a nagy hármas ami alapján csinálom a dolgaim. Vegyük a 16 éves Kamillát: végigvergődtem a tanévet, szebben nem tudok fogalmazni, nagyjából 5 tárgyból megbuktam, ötletem sem volt, hogy mi szeretnék lenni, kiiratkoztunk az akkori iskolámból (szuper döntés volt), viszont az összes barátom ott volt, abban az osztályban, szóval semmi kedvem nem volt a suli kérdéssel foglalkozni. Ott volt a nyár, jött a születésnapom, végre megszabadultam az iskolától 3 hónapra, erre a szüleim azt akarták, hogy napi 1 órát tanuljak. Konkrétan az utolsó utáni nyári programom sem a tanulás volt. Mivel sikerélményem 0 volt, a változástól is féltem és végre jól akartam magam érezni semennyire sem láttam értelmét a tanulásnak nyáron. Tudtam, hogy csak jót akarnak a szüleim, de ez nem volt elég ahhoz, hogy egyet értsek velük. Egyetlen dologgal érték el, hogy később már odafigyeltem arra, hogy a teljesítményem rendben legyen.
Ezt megelőzte egy év amit az esti tagozaton töltöttem, ezt valószínűleg a heti 2 tanítási nap miatt nem vettem komolyan, és ezután döntöttek úgy a szüleim, hogy csináljam a dolgokat ahogy szeretném, de ha nincs eredménye akkor muszáj kezdenem magammal valamit.
 
A csoda recept pedig, ami nálunk az iskolához való hozzáállásom megregulázta:
 
Rám hagyták.
 
Nem volt több veszekedés, éjfélig tartó közös tanulás, telefonelvétel, jegyellenőrzés.
Egyedül annyit mondtak, hogy ha mégegyszer megbukok, onnantól el kell járnom dolgozni és mellette kell megoldanom magamnak az iskolát.
 
Eleinte lógtam, nem készültem stb., viszont nagyjából 1 hónap után kezdtem realizálni, hogy senki nem akar ellenőrizni, senki nem kér számon semmit, az igazolásokért magamnak kell elmennem az orvoshoz, nekem kell bemennem az iskolába. Ez a hirtelen jött sok felelősség, illetve az, hogy nem tudtam kire mutogatni bármi is történt nagyon gyorsan helyre tett. Kb. kéthetente megkérdezték a szüleim, hogy hogy megy az iskola, de akár bukásra álltam valamiből, akár látták, hogy kések, rám hagyták, nem szóltak bele.
 
Remélem senki nem úgy érti, hogy azt mondom mindig mindenben engedni kell, viszont ha úgy érzitek valamiben nagyon nem tudtok dűlőre jutni, érdemes ráhagyni picit az adott személyre a dolgokat, hogy lássa, rájöjjön arra, ő hogy oldja meg, neki mi a “receptje”. Emellett fontos hozzátennem, hogy a szüleim mindig támogattak, a jó eredményeim mindig elismerték, viszont ahogy megszűntek a büntetések, úgy vett fordulatot az én motivációm is. Viszonozni akartam azt, hogy képesek voltak bízni abban, hogy egyedül meg tudom oldani és képes vagyok leérettségizni, ez a döntésük nagyon pozitív hatással van rám a mai napig, pedig ennek már négy éve.
 
Kamilla
2021-07-12