Mi lesz ebből a gyerekből?

Mi lesz ebből a gyerekből?

Az ADHD-s, ADD-s gyerekek szülei is gyakran arra vágynak mint a többi szülő. CSAK MEGELGYEN AZ ÉRETTSÉGIJE!

Aztán, ha eljön a várva várt pillanat, akkor nagy az öröm (nem is lebecsülendő). De valószínűleg pár nap múlva újjabb feladat fog felmerülni. Mégpedig az, hogy merre tovább.

Igyekezzünk reálisan megvizsgálni a helyzetet, mik a gyerekeink erősségei és gyengéi. Az sem baj, ha ezeket egy lap jobb és bal oldalára összeírjuk. Mindenképpen olyan munkahelyet próbáljunk meg keresni, amiben az erősségei kiteljesedhetnek és a gyengeségein felül tud kerekedni.

Az a tapasztalatom, hogy ha valaki megtalálja a helyét akkor az is kiderül, hogy sikerül a gyengeségeken is felülkerekedni. Nem szabad abba, belenyugodni, hogy (pl. én minnen honnan elkések) megfeleően motiváló feladatnál eltűnhet ez az átugorhatatlan akadály.

Legjobb szakmák gyerekeinknek, ahol másokról gondoskodhatnak, extrém helyzetek gyakran adódnak, vagy bármilyen kreatívitást igénylő munka. Lehetőleg ne egy helyen kelljen ülni 8-16-ig. Inkább kicsit rugalmasabb legyen a munkaidő és mozgalmasabb is.

Ne keseredjünk el, ha nem az első munkahelyéről fog nyugdíjba menni.

Sok esetben remek vállalkozókká vagy üzletemberré vállnak.

További cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok!

A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.

2020-07-28