Kilenc dolog, ami erőt ad figyelemzavaros, hiperaktív gyerekünk neveléséhez a mindennapokban.

 Kilenc dolog, ami erőt ad figyelemzavaros, hiperaktív gyerekünk neveléséhez a mindennapokban.

A munkahelyen és otthon is megfigyelhettük, hogy az ember minden feladatot sokkal jobban meg tud oldani, ha megfelelően kipihente magát, nyugodt, kiegyensúlyozott. Ráadásul a hiperaktív, figyelemzavaros gyerekek sokkal fogékonyabbak arra, hogy megérezzék és átvegyék a körülöttük lévő emberek hangulatát. Ezért a saját hangulatunkkal ugyanúgy javíthatunk és ronthatunk is a helyzeten. Nézzük meg, hogy fordíthatjuk mindezt a hasznunkra.

 

1.Éjszakai pihenés

Figyeljünk arra, hogy minél gyakrabban tudjuk kipihenni magunkat éjszaka. Kicsi gyereknél érdemes a párunkat is időnként megkérni, ha már kimerültünk, hogy ő legyen az éjszakai ügyeletes.

Figyeljük meg, mennyi koffeines italt fogyasztunk. Attól nem csak nappal pörgünk. Előfordul, hogy nem tudunk olyan pihentetően aludni.

 

2.Relaxáció

Napközben mindenképp szakítsunk egy kis időt arra, hogy relaxáljunk. Már 5-10 perc alatt is kipihenhetjük magunkat és sokkal türelmesebbek leszünk.

 

3.Légzőgyakorlat

Bárhol elvégezhető gyakorlat! Lassú belégzés és lassú kilégzés hatására a szívünk is lassabban kezd verni, és ettől mi is megnyugszunk. Gyerekeinkre is jó hatással van, együtt is gyakorolhatjuk. Már napi 5 perc is segít.

 

4.Barátok

Segíthetünk egymásnak, ha időnként a gyerekek átmennek egymáshoz játszani. Ez alatt az egyik anyuka felszabadul és kicsit erőt gyűjthet.

 

5.Nagyszülők, rokonok

Néha alhatnak a gyerekek a nagyszülőknél, rokonoknál, ilyenkor van egy kis időnk a pihenésre.

 

6.Asszertív kommunikáció

Ez a kommunikáció sokat segít a családi perpatvarok leküzdésében. Számos ponton illeszkedik ahhoz, ahogy egy figyelemzavaros, hiperaktív gyerekkel érdemes kommunikálni.

 

7.Esti séta

Segít a mindennapi problémáktól eltávolodni, felkészít a pihentető alvásra.

 

8.Társunkkal közösen töltött idő

Próbáljuk megoldani, hogy rendszeresen szervezzünk programot a párunkkal. Ott ne a gyereknevelés legyen a fő téma, próbáljunk egymásra figyelni, gyűjtsünk erőt a mindennapokra.

Beszéljünk arról, hogy milyen közös terveink vannak. Tervezzünk nyaralást, kirándulást.

 

9.Vitaminok, ásványi anyagok, gyógyteák

Figyelembe véve azt, hogy mire vagyunk esetleg allergiásak, van-e valamilyen betegségünk gondoljuk át azokat a gyógynövényeket, amik segíthetnek. Pl. Kamilla, vagy nyugtató tea keverék, a magnézium és a B-vitaminok is segítenek abban, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk.

 

A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.

A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.

 

 

2019-07-24