Ballagás

Ballagás

Május eleje van, nagy a sürgés forgás, a virágosok nem győzik kötni a csokrokat miközben a sorok kígyóznak, szinte minden család hivatalos valakinek a ballagására. A facebook is megtelik azokkal a képekkel, ahol a ballagók és a büszke családjuk együtt örülnek a szép májusi eseménynek. Mai korunk felnőtté avatásának.

Lányom is készül a ballagásra. Öt évvel ezelőtt kezdték el a gimnáziumot. Jönnek a barátnők egymás után mert szeretnék, ha lányom sminkelné ki őket a nagy eseményre, mert ebben is nagyon ügyes. Mikor kész vannak a barátnők saját magát is kifesti, ízlésesen felöltözködik és elindul. Ötkor kezdődik a nagy esemény. A ballagás után még közösen elmennek vacsorázni. Az ablakból utána nézünk, könny szökik a szemünkbe. Nagyon büszkék vagyunk rá!

Nem tudom honnan van annyi lelkiereje, hogy elkészíti a volt osztálytársait és emelt fővel visszamegy abba az iskolába, ahonnan a figyelemzavar miatt kibukott. Elgondolkodom azon, hogy mennyi rosszat lehet ma hallani a fiatalokról, hogy a sok netezéstől már sivár a lelki életük, nem tudják az érzéseiket kifejezni.

Más véleményen vagyok. Azok a társak, akikkel együtt kezdte a gimit nekem sokkal emberségesebbek, mint az akkori tanárai voltak, akik ahelyett, hogy segítettek volna mikor kiderült a probléma inkább csak nehezítettek a helyzeten. A régi osztálytársak szerencsére azóta is tartják egymással a kapcsolatot. Összefutnak, megbeszélik a problémáikat, tanácsot adnak egymásnak. Közösen mennek párnapos városnézésre. Együtt oldják meg a felnőtté válásból adódó nehézségeket. Bármikor rendelkezésre állnak, ha valamelyikük bajba kerül.

Ezek a gyerekek, akik mára már felnőttek, emberségből jelesre vizsgáztak. Ők voltak azok, akik átsegítették a lányomat a bukás utáni nehéz időszakon. Soha nem éreztették ezt vele. Ugyanúgy összejártak.

Telnek az évek, egymást váltják az évszakok, ugyan úgy, ahogy az iskolában adják át egymásnak az osztályok a staféta botot. Már megtaláltuk a helyünket, leráztuk magunkról a sok kudarcot, vannak sikerélményeink. Tudom, hogy nemsokára mi is sorra kerülünk. Mikor a lányomnak ünnepeljük a ballagását biztos vagyok benne, hogy sok barátja ott lesz. Majd együtt örülhetünk velük.

A témával kapcsolatban további cikkeket a http://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok.

A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.

A hiperaktív, figyelemzavaros gyerekek hatékony fejlesztésének eszköze a neurofeedback tréning.

Keress minket az alábbi e-mail címen: neurofeedbacktrener@gmail.com, ahol bővebb tájékoztatást kaphatsz a fejlesztésünkről, időpont egyeztetésről és az ADHD-ról vagy ADD-ről is!

2019-05-24