Anya, Te mit szeretnél a szülinapodra?

Anya, Te mit szeretnél a szülinapodra?

Az ADHD-s, ADD-s gyereket nevelő anyukák talán leginkább annak örülnének, ha gyerekeik jól viselkednének! Onnan gondolom, hogy éveken át nekem is ez okozta volna a legnagyobb örömet. Aztán elhessegettem ezt a kívánságot, mert tudtam, hogy olyat várok el amit nagyon nehéz, szinte lehetetlen teljesíteni.

Igyekeztünk átnézni, hogy a sok elvárásból mi a legfontosabb, mi az ami nem annyira hangsúlyos. Csak egy-egy területre koncentráltunk, hogy ne terheljük túl a gyerekünket. Megszoktam, hogy sokszor ellenkezik, heves a vitákba. Bevezettük az asszertív kommunikációt. Leültem, sokszor átolvastam a szabályait, egy egy vitás helyzetet újragondolva példamondatokat írtam. Lassan belejöttem én is a férjem is és megtanulták a gyerekeim is. A régi kívánság pedig feledésbe merült.

Nemrégiben volt a születésnapom és mindkét gyerek aranyos volt, szépen felköszöntöttek, a legszebb ajándékot is tőlük kaptam!

A szülinapokon sem áll meg az élet, akkor is kell dolgozni, felmerülhetnek problémák, nézeteltérések. Nálunk is ez alakult ki a két gyerekem között. Már láttam, hogy megint itt egy ünnep amit beárnyékol a két gyerek közötti nézeteltérés, sértődés lesz és morgolódás. Annyit tettem csak, hogy kívül maradtam a beszélgetésből és vártam nagyon a végét. Legnagyobb örömömre az éppen felnőtt lányom és a kamasz fiam nagyon ügyesen megbeszélték a problémát, nem volt veszekedés, sértődés és estére nagy rend lett mindkét gyerek szobájába!

Ez a hatékony probléma felvetés és annak ügyes megoldása a legszebb szülinapi ajándék!

Ne felejts el kívánni valamit, mielőtt elfújod a gyertyákat a szülinapi tortádon!wink

További cikkeket ahttp://www.viraghhajnalka.hu/blog oldalon olvashattok!

A témával kapcsolatos könyv a https://gorenybolgyerek.hu/ oldalon rendelhető.

 

2020-07-24